Nemzetközi labdarúgás

BL-selejtező: fehérorosz vagy albán csapattal játszik a Loki, ha továbbjut

A BATE Boriszov és a Skenderbeu ugyanúgy gól nélküli döntetlent játszott egymással a fehéroroszországi első mérkőzésen, mint ahogy a hajdúságiak Belfastban.

Az első találkozót július 29-én vagy 30-án, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik. A magyar bajnok hazai pályán kezdene és a második összecsapást játszaná idegenben.
Kondás Elemér együttese a közelmúltban mindkét lehetséges riválisával találkozott, ugyanis 2012-ben a BL-selejtező második körében 3-1-es összesítéssel búcsúztatta a Skenderbeut, majd a harmadik fordulóban ugyanilyen arányban alulmaradt a BATE Boriszovval szemben.

Amennyiben a Debrecen továbbjut a második fordulóból, akkor biztosan főtábláért küzdhet valamelyik európai kupasorozatban, ugyanis a BL harmadik körének búcsúzói átkerülnek az Európa Liga-selejtező utolsó, negyedik fordulójába. A BL-selejtező harmadik fordulójának győztesei pedig már biztos főtáblások, mert ha sikerrel veszik az utolsó kört, akkor a BL, ha nem, akkor az EL csoportkörében szerepelhetnek.

LABDARÚGÁS
A BL-selejtező 3. fordulójának párosítása:
Nem bajnokok ága:
AEL Limasszol (ciprusi)-Zenit (orosz)
Dnyipro Dnyipropetrovszk (ukrán)-FC Köbenhavn (dán)
Feyenoord (holland)-Besiktas (török)
Grasshoppers (svájci)-Lille (francia)
Standard Liége (belga)-Panathinaikosz (görög)
Bajnokok ága:
Debreceni VSC/Cliftonville (északír) – BATE Boriszov (fehérorosz)/Skenderbeu (albán)
Valletta (máltai)/Qarabag FK (azeri) – Salzburg (osztrák)
Slovan Bratislava (szlovák)/The New Saints (walesi) – FC Sheriff (moldovai)/FK Sutjeska (montenegrói)
Aalborg (dán) – Dinamo Zagreb (horvát)/VMFD Zalgiris (litván)
Legia Warszawa (lengyel)/Saint Patricks Athletic (ír) – KR Reykjavík (izlandi)/Celtic (skót)
Dinamo Tbiliszi (grúz)/FK Aktobe (kazah) – Strömsgodset (norvég)/Steaua Bucuresti (román)
HSK Zrinjski (bosnyák)/NK Maribor (szlovén) – Santa Coloma (andorrai)/Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Rabotnicski (macedón)/HJK Helsini (finn) – APOEL (ciprusi)
Sparta Praha (cseh)/Levadia Tallinn (észt) – Malmö (svéd)/Ventspils (lett)
Lugyogorec (bolgár)/F91 Dudelange (luxemburgi) – FK Partizan (szerb)/HB Tórshavn (feröeri)